A nevem Wendy Blush. 17 éves vagyok és, hogy mit csinálok épp most? A válasz egyszerű: egy rehabilitációs központ folyosóján várok, hogy mondják a nevemet és megkapjam a kórtermemet. Hogy mivel vádolnak? Ebben az évben a városban nagyon sok volt a gyilkosság, a legtöbb pedig pont a mi utcánkban történt. A legtöbben engem gyanúsítottak, miszerint én tettem és még a bizonyítékok is ellenem szóltak.
- Mrs. Blush, kövessen. - állt elém egy magas szőke gondolom én orvos.
Követtem a lépéseit, közbe magam előtt összebilincselt kezeimet néztem. Most már nincs menekvés. Egy vas ajtó előtt álltunk, rajta a 143-as számmal.
- Ez lesz a maguk szobája. - biccentett fejével az ajtó felé a szöszi.
Mit takarhat a MAGUK? Ezek szerint nem leszek egyedül.
- Egyébként Dr. Niall Horan vagyok. - mutatkozott be végül. - Holnapig bent kell maradnia a szobában, este fele pedig találkozhat a pszichológusával.
- Jól van csak húzzon már a fenébe és szedje le ezeket. - néztem rá a bilincsekre.
Ahhoz képest, hogy orvos volt, meg kell valljam tökéletesen nézett ki. A fehér köpeny a bokájáig ért, így takarva az alatta lévő kockás inget, amelynek csak a gallérja lógott ki. Lassan pattintotta le karomról a szorító bilincset.
- Akkor most már mehetek? - kérdeztem felháborodva.
- Igen. - bólintott és kinyitotta előttem az ajtót.
Ahogy beléptem tudtam, hogy ez lesz számomra a pokol. Túl vakító fehér falak vettek körül, szinte a szemem megfájdult, a bútorok is fehérek voltak, és az a tipikus vegyszer szag terjengett a levegőben, amitől a hányinger elkapott. Két kisebb fehér ágy volt elhelyezve, a nem túl nagy szobában. Az egyik a bal fal mellett a másik a jobb oldalon. Lehuppantam az egyikre. Csak egyetlen kis ablak volt a szobában. Kifelé bámultam. Vajon mikor látok újra valamit abból ami oda kint van? Lehet, hogy soha. Szerencsére, azért ez nem egy börtön, tehát az értékeinket megtarthattuk. Elővettem a telefonomat a zsebemből és játszani kezdtem rajta. Éppen elmerültem benne, amikor a vas ajtó nagy nyikorgásokkal kinyílt.
- Nos Wendy, bemutatom a szoba társadat. Ugyanaz a vád mint magánál. Szóval maguk ketten a gyanúsítottak. Nem tudjuk melyikük tette, de beteges a dolog. Tehát ki lesznek vizsgálva Payne pszichológus által. Gondolom róla már hallottak. - magyarázott Dr. Niall.
- Igen..valószínű pszichiáterekről olvasok egész nap. - gúnyolódtam.
Ekkor lépett be a szoba társam. Magas, jól öltözött srác volt. Haja barnán meredezett az ég felé, karját tetkók díszítették, barna mogyoró barna szeme csillogott. Bár hiába volt angyalian és ész veszejtően tökéletes látszott rajta, hogy benne is van egy kis veszély. A legtöbb idegbajoson látszik is, hogy valami nincs rendben vele. De Ő olyan volt mint a tini lányok álma című pasi.
- Szóval bemutatom önnek Zayn Malik-ot. - szólalt meg az orvos.
- Hello..Wendy Blush. - motyogtam, majd újra a telefonképernyőre néztem és játszottam tovább.
Az ajtó becsukódott és kettesben maradtunk a fehérségben. Csendben ültünk egymással szemben. De nem volt kellemetlen, hiszen semmit sem tudunk a másikról, azon kívül, hogy miért van itt.
- Szóval akkor te leszel a szoba társam. - szólalt meg vagy fél óra után.
- Figyelj nem kell erőltetni a beszélgetést, szóval végig vészelhetjük kussba is...! - vágtam rá az első mondatára.
- Te tetted a gyilkosságokat? - kérdezte.
Komolyan? Most mondjam el egy teljesen idegennek, hogy én tettem-e vagy nem. Na neem. Engem nem ilyen egyszerű szóra bírni.
- Semmi közöd nincs hozzá, hogy én tettem-e vagy nem. - haraptam bele alsó ajkamba.
- Ne szórakozz velem. A szájharapást jobb ha elfelejted, ameddig bent vagyunk. - kacsinott.
- Elfelejtem ha te sem kacsintgatsz tovább. - ismételtem meg az ajkam harapdálását.
- Nem, én nem felejtem el. - kacsintott miközben felkelt a saját ágyamról és az enyém felé sétált, majd mellettem huppant le. Hajamat elfésülte a bal oldalra így felfedve a nyakamat, amit puszilgatni és csókolgatni kezdett. Kezemmel a combját simogattam és már pattintottam volna ki a nadrág gombját amikor az ajtó újra kinyílt és Horan újra belépett.
- Wendy..indulás. - mondta erőltetett hangnemmel. Ahogy Zayn-re nézett, mintha valami féltékenységi roham tört volna a doktor úrra. Bár lehet csak képzelődök. A szobatársam leszállt rólam és csak ültünk egymás mellett.
- Visszajövök. - suttogtam felé. Megigazítottam a felsőmet és a hajamat és követte Niall-t.
Felém sem nézett a doktor úr.
- Niall valami gondja van? - kérdeztem kacérkodó hangon.
Megleptem azzal, hogy nem Doktor Úr-nak vagy Horan-nek hívtam, hanem a rendes nevén szólítottam. Megállt a folyosón és a tekintetemet kereste, ekkor vettem észre a csillogóan kék szemeit.
- Figyeljen ide Mrs. Blush...engem ne szolítson Niall-nek, mert nem vagyok a haverod se valamelyik rokonod.
- Nagy csoda lenne, ha a rokonom lenne...mert akkor lenne legalább egy. - vágtam oda neki.
Láttam rajta, hogy megbánta amit mondott. Kicsit közelebb léptem hozzá, így Ő teljesen a falnak préselődött. Kezemmel tökéletesen belőtt, szőke hajába nyúltam. Kezét a derekamra raktam, és megcsókoltam. Megilletődött. Lefogadom eddig egyik páciense sem tett vele ilyesmit. Egy kicsit beleharaptam az ajkába, mire Ő is visszacsókolt. Ajkunk elvált a másikétól.
- A játéknak vége..be kell mennem. - kacsintottam rá a doktor úrra, aki levegőt kapkodva próbálta magát összeszedni.
Beléptünk Dr. Liam Payne irodájába, azt hiszem heteimből egy órát kell itt töltenem és dumálnom az öregemberrel. Legalábbis és valahogy úgy képzelem el, mert jelenleg nem tartózkodik az irodában.
- Doktor Úr? Merre van a pszichomajom? - kérdeztem Niall-t, aki még mindig nem dolgozta fel a folyosón történteket.
- Wendy....kérlek...khm..ne nevezd így az orvosaidat..- figyelmeztetett.
- Oké..nekem annyira mindegy mi a nevük. - forgattam a szememet.
Pár perc múlva betoppant egy jól öltözött magas, barna hajú, barnás-zöldes szemű srác. Ez most komoly? Itt még a pszichiáter is jól néz ki?
- Jó napot kívánok, gondolom maga lesz Wendy Blush. - nyújtotta felém a kezét.
- Aha. Maga meg Dr. Payne. - megráztam a kezét.
- Foglaljon helyet kisasszony, Niall elmehetsz, majd szólok ha végeztünk. - intette Horan-t az ajtó felé.
Mielőtt a szőke távozott volna odafordultam felé és rákacsintottam egyet, mire kis pír jelent meg a fehér arcán. Én nyertem.
- Nos Wendy tudod miért vagy itt? - kérdezte Dr. Payne, miközben egy tollal szórakozott.
- Persze, hogy tudom..mert azt hiszik én gyilkoltam ki mindenkit. - mondtam.
- És nem így van? Van bizonyítékunk és azért vagyunk itt, hogy megszüntessük az ölési szokásaidat. - magyarázta.
- Akkor most elmondom hogy csináltam. Fogtam egy éles kést, és azzal nyírtam ki az öreglányt az erdőben..egyszerűen csak jó volt nézni, ahogy összeesik előttem, és vérben fekszik az avarban. Aztán vettem egy csomó kötelet, az egyikkel azt az 5 éves kis fiút akasztottam fel a játszótéren. Jó volt nézni ahogy a szerencsétlen kis teste lóg, és semmit sem tehet ellene. - mondtam.
Persze ez csak kamu volt, kíváncsi voltam mi lesz a reakciója. Láttam rajta, hogy megijedt a szövegemtől. Nagyot nyelt, ujjai közül kiesett a tolla és hatalmasat koppant a parkettán.
- No csak Liam, nem megijesztettelek? Nem állt szándékomban. - Ő is meglepődött hogy a nevén szólítottam, majd összeszedte magát egy kicsit és végre megszólalt.
- Ez tényleg így volt Mrs. Blush. - kérdezte komolyan.
Felröhögtem és szinte sírtam a nevetéstől.
- Szerinted igaz? Csak mert akkor nem tudom, hogy lettél pszichológus...- röhögtem.
Láttam rajta, hogy megkönnyebbült.
- Kérem ilyennel ne vicceljen itt! Ez itt abszolút nem vicc tárgya....- itt még beszélt valamit de nem figyeltem a mondókájára, csak néztem ahogy a tökéletes ajka mozog, és elképzeltem ahogy az rajtam jár végig, önkívületlenül is felnyögtem, majd azon kaptam magam, hogy Dr. Payne már szólongat, hogy mi a franc van velem.
- Elnézést. Minden oké. - közöltem vele, mielőtt még azt hiszi igazából dili házban a helyem.
- Meséljen a gyerek koráról.! Kérem.! -
- Nos...anyám gyilkos volt..le is csukták mikor megszülettem..apám nevelt egy ideig de hát ő meg alkoholista volt. Sokat lógtam kint az utcán..nagyjából az nevelt fel. Nem voltak barátaim..most sincsenek. Sőt még csak szerelmes sem voltam soha..ami nem azt jelenti, hogy nem szexeltem senkivel. - kacsintottam rá Payn-re. - Szóval nem volt senkim és semmim...de attól még nem jelenti,azt hogy én tettem a gyilkosságokat. Nem bántottam mást...inkább magamat. - könny szökött a szemembe..majd hátra dőltem a székben és a fejemet a plafon felé fordítottam.
- Magát bántotta? - kérdezte, miközben próbálta tartani a szemkontaktust.
- Ja..- mondtam lazán.
- Hogyan? - érdeklődött.
- Kíváncsi rá??? Most komolyan kettőnk közül ki a betegebb maga aki kíváncsi rá mit tettem magammal vagy én aki megtette? Egyébként gyakran vagdostam meg magam. - hadartam
- Hol? - kérdezett újra.
- Perverz a doki. - kacsintottam. - De tudja mit megmutatom. - levettem magamról a fehér pólómat így megmutatva hasamat a pszichológusnak, amelyet egy arasznyi heg díszített. - Most boldog?
- Rendben..egész jól megnyílt. - mosolygott.
- Akkor most én kérdezek....mikor veszetted el a szüzességet? -
Liam majdnem félrenyelt, mire én kinevettem.
- Ez nem rád tartozik. - mondta.
- Szerintem meg de. Magára sem tartoznak az én életem darabjai én mégis elmondtam. - érveltem.
- Távozzon. - mondta feszülten majd hívta Dr. Horan-t, aki az ajtóig kísért.
- Jó éjszakát Dr. Niall Horan. - kacérkodtam majd vadul lesmároltam.
Ez az itt is én fogom mozgatni a szálakat és akkor semmi sem derül ki.
- Magának is.....Mrs. Blush. - mondta zavarodottan majd kinyitotta az ajtót és beléptem.
Zayn az én ágyamba feküdt és a telefonomat nézegette.
- Te mit képzelsz magadról? - kérdeztem miközben ráugrottam és kitéptem a kezéből a készülékemet.
- Ha már rajtam vagy ne szállj le. - mormogta a fülembe, amitől bőrömön bizsergés jelent meg, majd csók csatában törtünk ki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése